Minden viccnek fele való.

A tél folyamán ma harmadszor fordult elő, hogy a ház előtti járda hótalanítása  közben, látszólag viccnek szánva kaptam a kérdést: szociális munkás lettem?

Mivel ahogy mondani szokás: ,,minden viccnek fele való” alapon ma elgondolkoztam, szomorúnak éreztem magam. Nem azért, mert takarítani kell a járdát, mert azt már megtanították a szüleim, és ösztönszerűen teszem. Sőt a hó eltakarítás alatt nem egyszer eszembe jut, hogy otthon felszegben a szülői háznál a hó eltakarítása nem csak a ház előtti részt jelentette, hanem jobb és bal oldali szomszédaink kapujáig kellet takarítani. Igen, mert még akkor ott fent felszegben a szomszédok napi rendszerességgel találkoztak, beszélgettek, segítették egymást, egyszóval jóban-rosszban együtt voltak. Szomorúságom egyik oka ez, mert önkéntelenül felteszem a kérdést: hány utcában, tömbházban lehet elmondani ma ugyanezt a szomszédok viszonyáról?  Másrészt pedig úgy érzem, hogy sajnos nagyon is nem vicc az a tény, hogy közösségünk elég nagy része valóban úgy gondolja, hogy közvetlen környezetünk rendben tartása a szociális munkát végzők feladata.

Ha a jövőben ez a mentalitás győzedelmeskedik, és nem az, hogy mindenki a maga környezetét tartsa rendben, nincs az a szolgáltató, aki ki tudja vájni városunk a koszból, mocsokból. 
 Lejegyezve március 23-án.